10.Fejezet: Kérdések

Sziasztok! Elnézéseteket kérem, hogy ilyen későn hoztam a részt, de hétfőn versenyem volt, kedden szerdán beteg voltam, utána pedig pótolnom kellett eddigi elmaradásomat. Tudom, tudom, soha senkit nem fog érdekelni a nyavalygásom az életben, mert személyes probléma. De azért, remélem, még van érdeklődő a részre...
Bocsi megint.
Puszi: Niki

Még mindig nem voltam tisztában dolgokkal, ám abban igen, hogy Erichez több szál fűzhetett régen, a balesetem előtt. Olyan jó lett volna, ha írtam volna naplót, amiben leírtam volna az emlékeimet... A gondolataimat... Akkor most sokkal közelebb járnék az igazsághoz. Remélem, ezt az éjszakát, vagy a következőt átbeszélgetjük Ericcel..
Ahogyan beléptünk a lakásba, Eric könnyed mozdulattal felkapott az ölébe, majd egy csókkal elhallgattatva bevitt a lakásba, és letett egy ágyra. Nem láttam, merre mentünk, hány folyosón, szobán keresztül, még nem jártam itt. Talán az én lakásom is ennyire ismeretlen lenne számomra.

- Hogy érzed magad? - Kérdezte csillogó szemekkel.
- Pompásan. - Hajolt le, és csókolt meg még egyszer, most már sokkal gyengédebben, mintha egy perc múlva összetörhetnék. Pedig nem.. Váltottam a tempón, szenvedélyesen csókoltam vissza, és húztam magamhoz, mire felém hajolt. Lábaimat átkulcsoltam derekán, közelebb húzódott. Halkan suttogta nevemet.
- Eric. - Mondtam csöndesen. - Beszélhetnénk?
- Persze. - Súgta, miközben nyakamat puszilgatta. Sokkal szívesebben foglalkoznék most ezzel, ha nem fájna úgy a fejem a sok kimondatlan kérdéstől.
- Eric, kérlek.
- Bocsi. - Nézett fel rám. - Tehát, mondd. Gyere, előtte megmutatom a házat, készítek valami kaját, ha éhes vagy. De egy tea biztos jól fog jönni. - Milyen figyelmes!
- Tudsz főzni? - Másztam ki az ágyból. Cicásan nyújtózkodtam egy nagyot, majd Eric hátulról átkarolta derekamat.
- Egy kicsit. - Simított le alkaromon, majd összekulcsolta ujjainkat. Végigsorolta a helységek nevét, amelyek mellett elhaladtunk, majd a konyhához értünk. Felültetett egy bárszékre, adott egy puszit, és kinyitotta az egyik szekrényajtót.
- Milyen teát szeretnél? Barackos, epres, earl grey?
-Barackos, az jó lesz. Köszi. - Hajtottam le szégyenlősen a fejemet. Olyan aranyos.. Némán néztem végig lakásán, amely még alig volt berendezve.
- Tudom mire gondolsz, de még nem vásároltam be. Hirtelen hívott Dani, hogy kórházban vagy... És oda rohantam először. Előtte Mollyval volt egy veszekedésünk... - Egy pillanat. Ki az a Molly? Nem ez az első, hogy őt említi. Értetlen arcot vághattam, már kezdte is.
- Molly az ex-barátnőm. Négy évig voltunk együtt, ám most szétmentünk. Nem bírtuk már tovább együtt.. Túl sok volt ez a két művészlélek egymásnak. Ő is  énekes. Alig volt időnk a kapcsolatunkra.
- És ezért mentetek szét? - Kérdeztem. Értetlenül álltam az eset előtt. Ha valaki akar valamit, azt meg tudja tenni. Ha időt akar rá szánni, akkor sikerülni is fog neki. - Minden akarat kérdése...
- Nem akartam már, ez is közrejátszott. Sok volt a probléma, de már megoldani sem akartam. Akartuk.
- Ezért van az a balhé a médiával?
- Lényegében a szakításunk nagy port kavart. Most egy ideig ezen fognak csámcsogni, és annyiszor fognak vele kapcsolatban összehozni, ahányszor lesz velem, vagy vele valami hír. Ha neki új barátja lesz, persze megemlítenek engem is a cikkben. Vagy ha nekem lesz.. Ez esetben, van. - Puszilta meg az arcom. - Elég sokszor fogják említeni őt is. Összehasonlítják majd a mi kapcsolatunkat azzal, ami vele volt. Elég szemét dolog, tudom. És teljesen megértem, ha ezt te így nem szeretnéd.
Állj, állj, állj. Most komolyan.. Énekes? Eric Saade? Nem emlékszem pontosan.
- Akkor. Most tisztázzuk. Te énekes vagy, és a barátom vagy. Nagyon híres énekes vagy? - Felnevetett.
- Az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően most már Európa-szerte ismernek. Nemsokára indul a Made of Pop turném.. Akkor már sokkal nagyobb lesz a hírnév.
Ki vagyok én hozzá képest? Csak egy teljesen átlagos lány. Nem hiszem, hogy valaha is komolyan kellhetnék neki. Akárkit megkaphat.
- Lányok milliói rajonganak  érted...
- Ezt hogy érted?
Nézz csak magadra. - Jelentőségteljesen végigmértem, megállapodtam kidolgozott testénél, majd felnéztem gyönyörű szemeibe. - Akárkit megkaphatsz. - Hajtottam le picit a fejemet. Elharaptam következő mondatomat. 'Mégis, miért kellek én neked?'
- Akkor már rég élvezném a szabadságot. De veled szeretnék lenni.. - Államnál fogva felbiccentette fejemet, majd kényszerített, hogy szemébe nézzek. -Miért?
- Mert megtetszettél. Mert megfogott benned valami. Mert nem kaphattalak meg csak úgy. Nem akartam elrontani a dolgokat kettőnk között. Akartam, hogy érdekeljelek. És... - Nézett rám kicsit rosszfiúsan. - Azt hiszem, ez sikerült is.
Hát persze, hogy sikerült.
- Most pedig, vissza a meleg takaró alá a forró teáddal. - Zavart meg minket mikrója csipogása.
- Rendben. - Visszasétáltam a szobába, és magamra húztam a fekete takarót. Nagyon elegánsan volt berendezve a szoba, stílusosan. Tetszett.
- Még csak ezzel a szobával végeztem a berendezést illetően. Ha jobban leszel, akkor elmehetnénk bevásárolni a többi dolgot. Továbbá elintézhetnénk az egyetemen a hiányzásod okát. És áthozhatnánk tőled egy-két cuccot ide. Ha már úgyis fel kell épülnöd, és eszedbe kell, hogy jussanak dolgok.
Összeköltözés? Futott át az agyamon ez az egyszerű kérdés. Mert ez nagyon úgy hangzik...
- De ha gondolod, hazamehetsz, és próbák után szívesen felugrok én hozzád. Kicsit talán elhamarkodtam a dolgokat, csak annyira egyszerű veled. Mintha mindig is így lettünk volna. - Én is így éreztem, ám ez mégis gyors volt nekem.
- Még... Átgondolom. - Hebegtem, majd átnyújtotta nekem a teát. Magára húzta takaróm másik felét, és a távirányítóért nyúlt.
- Mit szeretnél nézni?
- Mesét. - Mondtam egyszerűen, mint egy hat éves kislány, aranyos copfokkal.
- Melyik mesét? - Kérdezett vissza, teljesen beleestünk a szerepjátékba.
- A Herculest!
- Az az egyik kedvencem. - Féloldalasan rám mosolygott, majd átszelte a szobát, a DVD lejátszóhoz ment, és betette a mesét. Visszajött, óvatosan hajtottam fejemet a vállára, ő pedig egyszerűen a kézfejemet, karomat simogatta.

Az egész.. Olyan csodás volt...
Ameddig nem csörgött a telefonja, majd értetlen képpel felvette. Lehalkította a tv-t, majd kimászott az ágyból. Túl gyorsan beszélt, ideges volt, majd elrohant. Egy újsággal tért vissza, amit ledobott bosszúsan az ágyra..

- Azt hiszem, elkezdődött... - Kicsit szomorkásan szólalt meg. Nem teljesen értettem, amíg meg nem láttam a minket ábrázoló képeket, amint Eric lakásába tartunk.

"Eric Saade mással múlatja bánatát, melyet Molly után érez. Vagy ez egy újabb bimbódzó szerelem? A tény, hogy a lakást két napja nem hagyták el.. Vajon mi történhetett? Ki ez a titokzatos lány?"

Szuper.. Még én sem tudom pontosan, hogy ki vagyok.. Még a média is.. Bár tudnám...

- Ne haragudj. - Mászott oda hozzám Eric, és megpuszilt.
- Nem haragszom. Ha ez az ár.. Ezerszer ennyit is elviselek. - Adtam egy puszit a szájára, majd viszonozta azt.

9. Fejezet: Homály

Sziasztok!
Már a kilencedik résznél járunk, és meghaladta az oldal az ezer látogatottságot. Nagyon boldog voltam, amikor láttam. Látom, van érdeklődés a blog felé, tehát próbálok majd gyakrabban írni, hozni a részeket. Remélem ez is elnyeri tetszéseteket. :) Szeretném, ha leírnátok a véleményeteket, persze, ha van időtök. :)
Köszönöm az eddigi tetszikeléseket, és komikat. :)
Puszi: Niki

// Niki szemszöge //

Homályba veszett minden eddigi emlékem. Egy percre kétségbe vontam még a létezésemet is. Hol vagyok? Miért vagyok itt?  Ki vagyok én egyáltalán?
Két aggódó szempárt láttam rám tekinteni az üveg túloldaláról. Talán észrevették, hogy felébredtem. Én..
Valakitől sürgősen meg kell tudnom a nevemet. A lakcímemet. A személyemet. Felemeltem a kezemet, majd megpróbáltam kimászni az ágyból, mire a két kint álló srác hirtelen bejött a terembe.

- Niki, Niki, Niki. Jól vagy? -  Kérdezte az egyik barna hajú srác, mélybarna szemekkel. Arcomat két keze közé fogta, puszit adott hajamra. Elbűvölő megjelenése volt. Fekete nadrágja, sportos cipője, trikója érdekes dolgokat művelt a gyomromban lévő pillangókkal. Repdestek.
- Talán szólni kellene a nővérnek. - Tanácsolta a másik srác. Nem mertem megszólalni. Nem akartam szembenézni azzal, hogy semmit nem tudok. Valószínűleg ők már mindent tudnak rólam.. Hol ismertem meg őket? Vannak még szüleim is?
- Előbb kimondtad a nevemet. Eric. Emlékszel? - Könnyek gyűltek a szemeimbe. Igen. Ismerős volt mind a két srác. Nagyon is... De.. Nem tudom honnan. Elfelejtettem. Hogyan kerültem ide?
- Hogy kerültem ide? - Tettem fel az első, legegyszerűbb kérdést. Talán ha kipuhatolózom itt létem okát, eszembe fognak jutni dolgok. Remélem.
- Elmentünk vasárnap egy kalandparkba. Leestél, mert nem jól kötötték össze a köteledet. Elvesztetted az eszméletedet, majd ideszállítottak. Semmi komolyabb bajod nincs, csak enyhe zúzódások. - Próbáltam megint feltápászkodni, ám erőm igencsak elhagyott. Kalandpark. Ezzel a sráccal.
- Figyelj, Dani. - Szóval Daninak hívják. - Szólnunk kellene az egyik nővérnek. Talán súlyosabb a gond, mint gondolnánk..
- Mi volt a kedvenc helyünk kiskorunk óta? - Tette fel a kérdést Dani. Most már tudom, Daninak hívják.
- Mondd még egyszer, kérlek. -  Kértem meg. Eszembe kell, hogy jusson! Most! Muszáj! Lehetetlen, hogy elfelejtettem volna. Ennek eszembe kell jutnia! Miért?
- Talán nem kellene őt ennyire lefárasztanunk. Hadd aludja ki magát rendesen. Biztos szüksége van még egy-két nap pihenésre. - Mondta a másik srác, akinek nevét még mindig homály fedte.
- Eric. Ha ezt nem tudja.. Semmi mást nem tud. Hidd el.. - Győzködte Dani. Milyen rég óta ismerhetem őt?

- Jó reggelt kedveseim. Igen, a hölgy ma már távozhat, nem kell rá tovább várni. Persze, ha készen áll a hazamenetelre. Viszont ha úgy dönt, itt szeretne inkább pihenni, azt nyugodtan megteheti. - Csicseregte be magát az ápolónő. Hazamehetek? Hova haza?
- Haza szeretnék menni.. - Akkor talán eszembe jutnak a dolgok, és a kínos beszélgetéseket is elkerülhetem Danival és Ericcel. Eric, aki megfogta az arcom, aki puszit adott a hajamra. Valószínűleg több van köztünk, mint puszta barátság. Eric és én? Ki ez az Eric egyáltalán? Mihamarabb meg kell tudnom.
- Mikor szeretné tehát elhagyni a kórházunkat?
- Most rögtön. - Vágtam rá azonnal. Az ápolónő, és a fiúk is megijedtek határozottságomon. Én is meglepődtem. Én.. Tulajdonképpen egész jó lenne, ha rájönnék már, hogy ki a csuda is vagyok. Niki.. Oké.. A nevem legalább megvan. Vajon anyuék tudnak arról, hogy itt vagyok? Aggódnak értem, vagy nem is vagyok velük jóban? Miért svédül beszélnek körülöttem az emberek? Tulajdonképpen semmit nem tudok.. De jó lenne mindenre mihamarabb rájönni. Úgy néz ki, hogy Dani igen sokat tud rólam. Kiskori játszóhely? Otthon?
 Emlékszem.
 Emlékszem, a szüleimre. A barátaimra. Arra is, hogy ide járok egyetemre. Svédország. A szüleim. De Eric.. Még mindig nem passzol a képbe. Az utóbbi egy hét eseményei... Egyáltalán nem passzolnak ide... Sajnálom, de nem emlékszem. Tulajdonképpen még a saját személyem is kétséges. Nem vagyok biztos magamban, a képességeimben, még a kinézetemben sem. Látnom kell magam.

- Kaphatnék egy tükröt? - Kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Persze. - Mondta a nővér egykedvűen. - Egy pillanat, és adom. Fel tud öltözni segítség nélkül, vagy szeretné, hogy segítsek?
- Menni fog egyedül is, köszönöm. - Majd  a fiúk felé néztem.
- Biztos ne segítsek? - Lépett oda mellém Eric, majd megfogta a kezemet. Megszorítottam kezét, érezzem, hogy mellettem van.
- Biztosan. Köszi. - Talán jobb lenne nem megmondani, hogy nem emlékszem. Előbb-utóbb úgy is eszembe fognak jutni a dolgok, ugye? Ugye.

Egy óra múlva frissen, már tudva külsőmmel indultam ki a teremből, ahol elmúlt napjaimat töltöttem.
Milyen nap is van ma?
- Ericnél vannak a cuccaid. Majd ő elmeséli, hogy hogyan tovább. Nekem most dolgom van, ha mégiscsak kell valami, akkor szólj. Szia. - Hajolt le szintén mellém, majd adott egy puszit. - Jobbulást.
Ennyire beteg voltam? Nem lehettek komolyabb sérüléseim, mert minden gond nélkül fel tudtam öltözni. Oké.. Bevallom, hogy a hajolás kicsit nehezen ment, ezért nem farmert, hanem egy cicanacit vettem fel.

Már a kocsiban ültünk a tizedik perce. Nem kezdeményeztem beszélgetést, reméltem, hogy eszembe fog jutni a házamról néhány dolog. A cuccaimról, a telefonomról, az elküldött és kapott üzeneteimről. Ám mégsem oda mentünk, ahol én laktam. Nem hiszem hogy észrevettem volna, ha nem tanulom meg a lakcímkártyámon szereplő címet.

-Eric - Ejtettem ki bizonytalanul a nevét. Még nem találtam a hangomat, nem tudtam, milyen lehettem régen..- Hol vagyunk?
- Hozzám hoztalak. Vettem egy lakást... - Sóhajtott. - Ez egy hosszú történet. Majd elmesélem. De egy ideig nálam fogsz lakni. - Nézett rám csupa melegséggel a szemében.
Hogy fogok egy idegennél lakni?!
- Pihenésre van szükséged, és szeretném, ha a legnagyobb nyugalomban lennél. Alig fogok elmenni, szabadságom van, szerencsére. Ráadásul a médiában is elég nagy botrány kavarodott most Molly miatt. Tehát, melletted állok.

Ki ő? Hogy ennyire híres, foglalt személyiség? Eric...
Az ajtóján kacifántos betűk hirdették kilétét.
Eric Saade. A barátom. 

8.Fejezet: Problémák kereszttüzében

// Eric szemszöge //

- Figyelsz te rám? - Vont kérdőre Molly.
- Persze. Miért ne figyelnék?
- Mondjuk azért, mert már vagy negyed órája a laptopon gépelsz valamit? Talán azért?
- Bocsi. - Zártam össze a laptopot. Tényleg nem figyeltem oda annyira... - Tehát mi is volt Luke-kal?
- Most mondtam el, hogy megcsókolt.
- Hogy micsoda? - Kérdeztem reflexből.
- Eric... - Ne.. Csak EZT ne. Megint kezdődik az, hogy cseppet sem figyelek rá, hogy a kapcsolatunk már rég kihűlt. Igaza van.. Egyikünk sem akarta igazán a szakítást. Molly tudhatta, hogy valaki más van az életemben rajta kívül, és én is tudtam, hogy mással kacérkodik. Kimondatlan volt kettőnk között a vége. De éreztük.
- Molly. - Hirtelen eszembe jutott Niki. - Azt hiszem, ez így nem mehet tovább. Szakítanunk kellene. Nyilvánosan is. - Utaltam ki nem mondott törvényünkre.
- De a sok újságíró. Most mindenki ezen fog csámcsogni.
- Még mindig jobb, mintha lekapnának Luke-kal, és a megcsalásos sztorik keringenének... Nem?
- Igaz.
- Akkor felhívom Joe-t. Majd elintézi.
- Rendben. - Molly szemében kissé a csalódottság, a ki  nem mondott kérdések égtek. Fájt, hogy így láttam, tudván, hogy ezt a fájdalmát nem tudom enyhíteni. Mert én okozom neki azt.

Lassan nyúltam a telefonom után, másik kezemmel Mollyt húztam magamhoz egy ölelésre. A kijelzőn megláttam villogni Niki nevét, majd gyorsan felvettem, Mollyt kicsit odébb tolva.
- Szia. - Sóhajtottam megkönnyebbülten, ám mégsem azt a választ kaptam, amire vártam tegnap este óta.
- Ööö. Hello. Ericcel beszélek, ugye? - Kérdezte egy ismeretlen, mély férfihang. Hogy került Niki telefonja hozzá?! Talán Niki átvert, és mégiscsak van valakije?
- Igen. És én kivel beszélek?
- Dani vagyok. Niki egyik barátja. - Egyik? Miért, több is van neki? - Mielőtt félreérted, kiskorunkban ismertük meg egymást. Semmi nincs köztünk.
- Honnan..? - Háborodtam fel. Mégis, honnan veszi a bátorságot..?
- Onnan, hogy én is pasi vagyok. Viszont most ezt tegyük félre. Az a helyzet, hogy most épp itt ülök egy váróteremben. Niki leesett egy elég magas helyről, és van egy enyhe agyrázkódása. Valamint sérült a memóriája is, így nem biztos, hogy emlékezni fog egy-két konkrétumra, eseményre.. Szóval, ha nem lenne gond, és ha ráérsz. Holnap délutánig látogasd meg. Gondolom számítotok valamit egymásnak. - Miért ne számítana Niki? Még jó, hogy számít. Egy lányért sem törném magam ennyire.
- Azonnal odamegyek. Pontosan hova is? - Gyorsan lediktálta a címet, majd felvettem a kocsikulcsomat az asztalról.
- Most hova mész? - Rivallt rám Molly.
- Tudod.. - Miért akarok megint magyarázkodni? - Molly. Ha vége, akkor legyen is vége. Sokat jelent/jelentett a barátságod. De ahhoz, hogy mind a ketten tovább tudjunk lépni, el kell engedni a múltat, és csak a szépre emlékezni. Most pedig ne haragudj. Veszek egy másik lakást a belvárosban, ha szeretnéd, ezt megtarthatod. Mindenesetre értesíts a döntésedről. Most pedig.. Szia. - Egy lakást, a belvárosban, Nikihez közel. 
- Ezt.. Még... Megbánod. - Mondta Molly. Hogy micsoda? - Tartsd meg a lakást, nem különösebben érdekel.
- De Molly.. Most beszéltük meg.. Te sem szeretnél így élni.. És én sem. Hetek óta ez megy. Mégis mit várunk? A csodát? Hogy majd megjavul minden? Hazudnánk magunknak, ha ezt mondanánk.
- Magunknak? Nincs többé mi. Nincs többé vagyunk. Csak te van, és én vagyok. - Fújtatott, majd felvette a kabátját, és kiviharzott a lakásból. Lakás.  Többé már nem az otthonom.

Fáradtan, leverten léptem be a kórházba. Tulajdonképpen nem kellene rosszul éreznem magam. Nem én kaptam fel a vizet. Négy év után úgy veszekedtünk, mint egy öreg házaspár. Ezzel talán nem lenne gond. De az öreg házaspároknál ott van a szeretet, ami minket már nem tartott össze.

A recepción megérdeklődtem, hogy hol van Niki. Gyorsan, kettesével szeltem a lépcsőket, nem volt kedvem megvárni a liftet. Kíváncsi voltam, milyen állapotban van. És ami a legfontosabb.. Hogy emlékszik-e egyáltalán rám.  

- Daniel vagyok. - Állt fel, és mutatkozott be a srác a kórterem előtt. Alaposan végigmértem. Szerencsére még rajtam volt a szemüvegem, így nem kellett eltakarnom a pillantásaimat. Magas, barna hajú, tipikus magyar srác.  - Nem hiszem, hogy most bemehetsz hozzá, várnod kellene egy kis időt, amíg felébred.
- Emlékszik rám? - Kérdeztem. - Bocs, Eric. De úgy gondolom, ezt már egyébként is tudod.
- Persze. Nem tudom. Úgy voltam vele, hogy felhívlak, hogy itt legyél. Vagy fontos lehet neked, és nem akarsz lemaradni..
- Önök Niki látogatói, ugye? - Kérdezte egy nővérke. Fiatal volt, szemeivel flörtölt velünk. Sikertelenül. Felém, legalábbis.
- Igen.  Szólaltam meg előbb én.
- Most bemehetnek.
- Köszönjük.

Előreengedtem Danielt. Sokkal nagyobb az esély, hogy őt felismeri. Mi van, ha engem nem ismer fel? Ha én teljesen kiestem az emlékezetéből? Ha nem tudja majd ki vagyok? Ha esélyt sem ad arra, hogy megint megismerhessen?

- Gyere. - Zökkentett ki Dani.
- Eric?! - Hallottam Niki álmos hangját. Mintha.. Mintha nem tudná ki vagyok. Közelebb mentem, majd feléhajoltam.
- Eric vagyok.. - Félve vártam válaszát. Vajon emlékszik? Ugye igen... Remélem...

7.Fejezet: Kalandpark

Sziasztok!
Hoztam a hetedik részt. Nagyon örülök, hogy van 5! követőm, pedig még nagyon elején vagyok a blogírásnak. Szeretném, ha tetszene nektek a történet, ezért várom a komikat a véleményetekkel. Úgy érzem, már történt egy-két dolog, amiről lehet véleményetek. Akár az írási stílusomról, akár a történetben használt kifejezésekről/szókapcsolatokról, hogy mi tetszik, mi nem, min változtathatnék, hogy jobb legyen. Akár a jobb oldalon található chat-ablakba is írhatjátok a véleményeteket.
Remélem ez a rész is elnyerni tetszéseteket.
Puszi: Niki 

- Jó reggelt álomszuszék, ki az ágyból, hamar felkelni, és kényelmes ruhába öltözni. Nem várok sokáig, csupán 30 perced van. Talán nem kellett volna olyan sokáig ébren maradni tegnap éjjel? Egy-kettő. - Hogy lehet valakinek ennyi energiája vasárnap reggel?!
- Hé.. Dani.. Hagyj még aludni.. Csak egy kicsiiit. - Kértem elnyújtva, a telefonomat majdnem a szoba másik végébe hajítva.
- Ha nem készülsz el, felmegyek 30 percen belül. És a kádba doblak. Tudod, én ezt meg merem tenni... - Épp ettől féltem.. Még nyolcadikban nem akartam velük menni sétálni a hegyre, lustaságomra hivatkozva. Nemes egyszerűséggel bejött, köszönt anyuéknak (meglepően jóban voltak) majd takaróstól, mindenestől lecipelt az emeletről, és beledobott a medencénkbe. Azóta nem merek vele packázni.
- Rendben, gyere fel, csinálok kávét.
- Nem kávézom, de egy forró csokit elfogadok.
- Vannak ám itt magyar ízek is. - Nevettem a feloldható csokiporra gondolva, amit otthonról hoztam. 

Tíz perc múlva már társaságomat színesítette. Végeztem a tusolással, és felkaptam egy sport-együttest. 

- Hova tervezed a mai utunkat? - Kérdeztem.
- Legyen már meglepetééés. Légyszi..
- Annyi meglepetést kaptam már az utóbbi időben. Egy kis segítség?
- Kell egy kicsit túrázni.. Szükséged lesz az egyensúly érzékedre... Mm.. és remélem bírod még a magasságot.
- Kalandpark?
- Honnan...?
- Olyan könnyű benned olvasni.. Meg persze az a 17 év ismeretség sem árt.. - Nevetgéltem. Danival olyan egyszerű volt minden. Szinte teljesen ismertük a másikat, már az oviban együtt játszottunk. Mindig mellettem állt, megvédett, és a két hinta közül az egyiket nekem foglalta. Amikor szerelmesek  lettünk, mindenben támogattuk egymást, én is őt, és ő is engem. Majd más-más gimnáziumba mentünk, így kevesebbet találkoztunk. Volt egy törzshelyünk, közel mindkettőnk házához. Elég volt egy üzenetben annyit írnunk, hogy 'fa' és már tudtuk is, hogy hova kell mennünk. Az volt a mi kedvenc fánk, ahová mindketten fel tudtunk mászni, és kényelmesen elfértünk. Mennyi forró nyári délutánt töltöttünk ott, az árnyékban! Néha anyu az ebédet is utánunk hozta. Ilyenkor csak elvoltunk, és csináltuk a semmit, mégsem unatkoztunk soha. Mennyire rég volt már!

Az asztalról felkapta a kocsikulcsát, majd a bejárat felé vette az irányt.
- Mehetünk? Mellesleg, megjegyzem. Ez Viola 'berendezési stílusa' - Mutatta a nyuszifüleket a kezével, utalt anyura.
- Igen.. Kicsit túlzásba esett. - Forgattam meg a szemeimet.

Hamar odaértünk a kalandparkhoz, távolról látni lehetett az óriási hirdetőtáblákat. Gyorsan ránk csatolták a köteleket, majd elkezdtük utunkat, felfedeztük a kalandparkot. Dani visszatért a legmagasabb pontra, ami az egész területen van, majd megütögette maga mellett a helyet.
- Van kedved beszélgetni? - Kérdezte.
- Persze.

- Hogy tetszik Svédország?
- Hát.. Kicsit honvágyam van, jó lenne otthon is lenni már.. De szerintem őszi szünetben hazamegyek. Nem jönnél velem? - Olyan jó lett volna nem egyedül hazatérni.. Dani Svédországban egy otthon-szigetet alkotott számomra.. Ha vele vagyok, máris úgy érzem magam, mintha csak otthon lennék.
- Még meglátjuk. - Mosolygott. - Na és merre jártál tegnap este? - Kíváncsiskodott.
- Igazából randim volt. - Vallottam be. Nekem sem volt még sok időm gondolkozni a dolgokon.

- Ismerhetem a szerencsés-szerencsétlent? - Nevetett fel.
- Köszi... Egyébként.. Nem is tudom.. Lehet hogy hallottál már róla. - Vajon jó ötlet elmondani Daninak.. Mégiscsak.. De Daniban teljes mértékben megbízom. Azonnal elvetettem a kételkedő dolgokat.
- Eric Saaderől hallottál már?
- Egy popsztár a barátod? Idejössz Svédországba és csak úgy belebotlassz Ericbe. Tudtam, hogy meg tudsz lepni, nade ennyire. - Mosolygott, majd megmosolyogtam meglepettségét. Magam sem tudom, hogy hogyan zajlott ez az egész. Tényleg egyik napról a másikra történtek a dolgok, irányításomon kívül. Persze lehetett volna az is, hogy sehova nem megyek el randizni, senkivel nem állok szóba.. De az nem én lennék..
- Szóval más már labdába sem rúghat? - Egy pillanatra olyan volt, mintha saját magára gondolt volna, ám kivertem a fejemből ezt a gondolatot. 

Barátok vagyunk. 

- Csak mert.. Biztos vagyok benne, hogy más is próbálkozott már. És ne mondd, hogy nem..
- Hát, Dan.. Nem tudom, ismered-e. Az egyetemről. Elhívott randizni, majd hirtelen más dolga akadt. Már akkor is kaptam titkos SMS-ket Erictől. Emlékszel arra a rózsaszín névjegykártyára, amit adtam?

- Aminek olyan cuki parfümillata van? Ráadásul már a pénztárcám is olyan cuki parfümillatú..
- Igen, az. Elejtettem a táskámat, és valószínűleg Eric megtalált egy olyan névjegykártyát, miután váltottunk egy-két szót a szekrényemnél. Névtelen SMS-eket kaptam tőle, és csak szombat este, a randin fedte fel a kilétét. Elhívott Eric Saade-ként is randizni, és az SMS-ket is ő küldte. Majd.. A randi után megcsókolt. Ennyi.
- Alig vagy itt egy hete.. Mi lesz később? - Tette fel a költői kérdést.
- Magam sem tudom. Mióta lettem ilyen kiszámíthatatlan?
- Mindig is az voltál..

Beszélgetésünket telefonom csörgése zavarta meg. Most már tudtam, kié ez az ismeretlen-ismerős szám.
- Lenne kedved ma este egy filmezéshez? Még van egy próbám, de utána beugrok érted..
- Persze.
- Hétkor?
- Kész leszek.
- Szia. - Tette le.

- Hát.. Ez gyors volt. - Mondta Dani.
- Este filmezés..
- Mollyval való kapcsolatáról tudsz? Nem elkeserítésképpen mondom..
- Az újságok folyton csak szennyet írnak.. Nem hiszek nekik..
- Azért csak kérdezz rá Ericnél.. Nem azért, mert rosszat szeretnék.. Csak nem szeretném ha bajod esne.. Akár lelkileg is..
- Köszönöm. - Látszott rajta, hogy őszinte volt.. Nem kételkedtem benne.

- Verseny vissza?
- Csak utánam. -  Csúszott is le a zsinóron.
- A franc. Nem fogsz nyerni. - Kiáltottam felszabadultan utána, majd csatoltam az én szíjamat is.. Ami nem várt következményekkel járt..
- Jézusom, jól vagy? - Hallotta Dani kiáltását, ám válaszolni már nem volt erőm. 

Sötétség, sötétség sötétség. Könnyű, és fájdalommentes.

6.Fejezet: A randi (2.)

- Szóval nem volt kedved randevúra jönni velem? De mégis itt vagy.. - A zavartság teljesen eltűnt a szeméből, felváltotta valami.. Valami más.
- Jesszus. Eric, te voltál végig? És.. Elhívtál. Kétszer is..
- Ebből tudod mi jön le nekem? Hogy kíváncsi természet vagy. És szereted  a kalandokat. - Vigyorgott rám. - Ugye?
- Hát.. Huhh..
- Kérsz valamit inni?
- Nem is az a beképzelt popsztár vagy..
- Szerettem volna, ha előtte kaphatok egy esélyt.. Hogy megismerj olyannak, amilyen vagyok, nem rögtön az 'elrohanok, ez egy beképzelt, elkényeztetett popsztár' című szindrómát átélni..
- Akkor nem ismersz. - Vágtam rá egyből. - Nem szoktam ítélkezni... - Ha tudnád, hogy még újságot sem olvastam, csak hogy olyannak ismerjelek meg, amilyen vagy... Kirázna a hideg..
- Gyere. - Fogta meg megint a kezemet, amikor felállítunk a kanapéról. Kezeit hirtelen szemem elé rakta, majd óvatosan tologatott a megfelelő irányba. - Mutatni szeretnék valamit. Ha megígéred, hogy csukva marad a szemed, elengedlek.
- Ígérem. - Néztem egy pillanatra a szemébe. Elkapta tekintetemet. Fogva tartottam, mélyen szemebe néztem. Megláttam Őt..  Jobb kezemet kicsúsztattam övéi közül, majd jelképesen a szemem elé raktam. Tényleg becsuktam.
- Kész. Becsuktam. - Jelentettem ki vidám, felszabadult hangon. Csak hagytam, hogy jókedvem legyen.. Végre..
Kuncogva kicsit balra vezetett, majd leszedte szememről a kezemet, és összekulcsolta sajátjával.
- Most már kinyithatod.

A csodálattól leesett az állam. Gyönyörű kilátás nyílt az éjszaka közepén Stockholmra. Álmodni nem mertem volna. Most már ténylegesen végignézhettem randink színhelyén.
A tetőtér végig ki volt rakva apró, vörös gyertyákkal. Lángjuk egyre magasabbra és magasabbra tört. Andalító rózsaillat lebegett körülöttünk, megmagyarázva a sok vörös rózsa okát. Az első, ami beugrott, az az, hogy túl nyálas ez az egész.. A helyzet.. Nem hétköznapi. Kicsit furcsának éreztem magam.
- Valami nem tetszik? - Kérdezte Eric.
- Miért hívtál el engem randizni? Hiszen nem is ismersz..
- Pontosan ezért. Hogy megismerjelek. Megfogott benned valami.. És most.. Ha nem gond.. - Kapott fel hirtelen gyorsasággal. - Mutatok valamit. - Kacsintott rám. Mi jöhet még?
Tulajdonképpen kicsit felszabadultabb lettem, amint elhagytuk a romantikus hátteret. Túl sok volt számomra.


- Megérkeztünk. -  Tett le Eric a lift előtt, majd benyomta a garázs gombot. - Ennyivel nem úszod meg a ma estét. - Kellemes, ismeretlen-ismerős érzés járt át. Olyan, mint amikor kilépsz a kifutóra, és minden szem rád szegeződik. Nem hibázhatsz, mégis élvezed a dolgot. Mert nem kényszerből csinálod.. Hanem mert hajt a vágy..

- Benne vagyok. - Meglepett saját magabiztosságom. - Hova megyünk?
- Túl érdeklődő vagy ma este. - Állapította meg Eric.
- Baj? - Tetettem meglepődöttséget.
Eric felnevetett.
- Soha.
- Héé.. Soha nem mondjuk azt, hogy soha..
- De...
- Ez csak a negatív dolgokra vonatkozik. - Egészítettük ki Ericcel egymás mondatait. Féloldalasan szemébe néztem, amiben szintén felszabadultságot láttam.
A kocsi suhanása véget ért, majd leparkoltunk egy sötétnek tűnő, nyirkos sikátorban. Először megijedtem. Akármennyire is megkedveltem az elmúlt idő alatt Ericet, nem tudhattam, mibe hagyom magam belerángatni.
- Nyugalom. - Szólt megnyugtatóan. - Semmi rosszba nem rángatlak bele.. - Mintha tudta volna mit akarok neki mondani. Talán olvas a gondolataimban?
- Akkor jó.. - Átsétált mellém, és kinyitotta az ajtómat, majd kézen ragadott. A sikátorból egy nyüzsgő utcára húzott. Vásár volt, forrócsoki illata lengte be a levegőt, majd mézeskalácsot szimatoltam ki. Mindig is rajongtam érte.
- Szeretnél mézeskalácsot? Esetleg forrócsoki? Mondd, mit szeretnél. - Szemét enyémbe fúrta. Kitalálta, mit szeretnék. Mondjuk, nem lehet olyan  nehéz, amikor itt lebegnek a különböző illatok körülöttünk..
- Forrócsoki?
- Benne vagyok.
Eric áthúzott a fél tömegen keresztül, mire találtunk forró csokit. Innen jött az a mennyei illat.

Két óra múlva, miután az egész vásárt végigjártuk, mézeskalács-illatúan álltunk kapunk előtt.
- Köszönöm ezt az estét.. Sokat jelentett. - Nézett mélyen szemembe, kezeimet megfogta, fejemet közel húzta övéhez. Nem menekülhettem.. Nem is akartam.. Ajkaival alig pár centire suttogta. - Láthatlak még? - Hevesen kapkodta a levegőt, pulzusom az egekben járt.
- Persze. - Mondtam elhalóan.
Lassan, magabiztosan, kiélvezve a várakozás összes pillanatát helyezte ajkait enyémekre. Lágyan visszacsókoltam. Olyan volt ez, mint amikor az első csókját kapja valaki.. Pontosan ugyanezt éreztem gyomrom szorításából, a pillangók változatos röpködésétől.
Eric határozottan húzódott el, ám derekamat még mindig nem engedte el. Én sem vettem el kezeimet nyakáról.
- Jó  éjszakát. - Suttogta.
- Neked is. - Pusziltam meg, majd elengedett. Kezemet még fogva tartotta, leszaladt a lépcsőn.

Kapualjban való csókolózás Svédországban egy helyes sráccal? Pipa...
Ám ennél sokkal többet éreztünk mindketten... Éreztem. Érezte...

5.Fejezet: A randevú

Meglepettségemre kaptam egy SMS-t Dantől. Amikor megláttam villogni a kijelzőt, a szívem hevesebben vert. Azt hittem, megint attól a titokzatos személytől kaptam üzenetet.

"Sajnálom, de nem jó a ma este.

 Egy fontos dolog miatt el kell utaznom. 

Majd bepótoljuk. Ne haragudj. Dan. (K)."

Nem örültem, hogy Dannek gondjai vannak, ám egy kis megkönnyebbülés is futott át rajtam. Nem haragszik, aminek örültem. Nem szerettem volna, ha az első itteni barátaimra rossz benyomást teszek. 

Kicsit türelmetlenül vártam Jessicára. Késett.

- Bocsi Niki, csak Mrs. Hopkins ott tartott megbeszélésre.
- Semmi gond. - Nyugtattam meg. Talán látszott pillanatnyi elkeseredettségem Dan miatt. Vajon mi lehet akkora probléma?
- Ma este ráérsz? - Zökkentett ki gondolataimból Jessica.
- Persze. Nem tudom... - Kezdtem bele mondandómba. - Ismered Dan Meibert? - Vittem fel kicsit a hangsúlyt Dan-nél.
- Magas, jóképű, szőke, és isteni teste van? - Mélázott. - Igen, ismerem. Csak nem jóba lettetek? - Kérdezte mindentudóan.
- Háát. Ami azt illeti.. Honnan tudod?
- Kémeket küldök utánad, akik még a mosdóba is kísérnek.. - Fenyegetett. - Egyébként, egy szabad percemben Mrs. Hopkins kiengedett. Láttam hogy itt ücsörögtök meghitten, és gondoltam, Ő az a Dan.
- Hogy lehetek ilyen naiv? - Kérdeztem nevetve. Már-már elhittem Jessica lehetetlen ötletét.
- Akkor este indulás plázázni! Meg kell néznünk az új őszi kollekciót, és rámfér már egy-két új darab. Na mit szólsz? Addig is kitárgyaljuk kedves Dan barátunkat. - Kacsintott.
- Jó ötlet.. - Gondoltam a táskámban lapuló hitelkártyára. Hiszen csak érezd jól magad! Viszont előtte megejtek egy hívást anyunak. Nem szeretné, ha úgy hinnék, hogy fiatal-felnőtt lányuk razziázik egy plázában. Pedig ez fog következi..

Megnyomtam a kettes gyorshívó gombot, majd anyu felvette a telefont.
- Szia kicsim. Mesélj! Olyan jó hallani a hangodat..
- Szia anyu! Még meg sem szólaltam. Nekem is hiányzol. Arra gondoltam, hogy elmennék vásárolni. Nem zavar, ha  a hitelkártyát használom? - Emlékeztem apu szavaira. Meg ne tudjam.. Majd nevetett.
- Ugye nem hitted el apádnak, amikor azt mondta, hogy meg ne tudja? Jajj Niki.. Olyan kis naiv vagy.. Persze, megkövetelem, hogy használd. Biztos beteg vagy.. Más normális fiatal már rég kidobott volna az ablakon egy csomó pénzt... Egyébként is. Kell, hogy pakolj valamit a szekrényeidbe, nem elegendőek az itthonról vitt cuccaid. Tehát. Esti képeket kérek, hogy a szekrények tele vannak. - Ha elkezd beszélni... - Vigyázz magadra. Beszámolót is kérek ám. Biztos millió helyes pasi mászkál az egyetemen..
- Szeretlek anyu. Köszönöm.
- Légy jó. Szia kicsim.

- Csak anyu.. - Sóhajtottam fel. - Teháát. Este razziázunk! - Jelentettem ki vidáman. Remélhetőleg találok valami nagyon csinosat a holnap estére.. Nem tudom, kivel van még dolgom, de érti a dolgát.


Másnap reggel fáradtan keltem ki az ágyból. A Jessicával töltött délután fantasztikusan sült el, és a szekrényeket is sikerült telepakolnom. Anyunak este megírtam a mailt, és a képeket is csatoltam. Fárasztó péntek volt..
Jézusom! Már egy óra. A randin este hétre kellene ott lennem. Még van öt órám. Lassan elindultam a konyha felé, sütöttem pár tojást, majd letelepedtem a tv elé. Az egyik helyi csatornára kapcsoltam, ahol Eric Saade-t mutatták épp.

"Tragikus. A sztár-pár szakítás szélén? Molly teljesen ki van borulva. Ericet meg sem viselik a történtek. Szakítás? Mi áll a háttérben? Talán valaki félrekacsintott? Maradjon velünk, és nézze meg interjúnkat Ericcel."

Lehet, hogy valamilyen családi probléma áll a háttérben? Ez a média soha nem az igazat mondja.. Soha.. Dühösen dobtam a kanapéra a távirányítót, miután átkapcsoltam az MTV-re. A ház összes ablakát kinyitottam, hogy minél több friss levegő jöjjön be, és járja át a házat.
Rendet raktam magam után a konyhában. Még volt teljes három órám, és még így sem tudtam magammal mit kezdeni. Másfél óra teljesen elég ahhoz, hogy elkészüljek. Fáradtan huppantam le a kanapéra, hátha sikerül elaludnom, aminek az esélye igen csekély.. De sikerült.

Eric-cel álmodtam..
Gondolataimat próbáltam összerakosgatni, miközben  feltápászkodtam a padlóról. Biztos lecsúsztam..

A másfél óra készülődés után felkaptam a kocsikulcsomat, és a kabátomat. Egy combközépig érő pánt nélküli ruhát vettem tegnap erre az alkalomra egy fekete csipkés boleróval. Hajamat laza kontyba fogtam, amit a szél kicsit szétfújt. Dühösen pillantottam a tükörbe.
- Már nincs több időm.- Sziszegtem magam elé.

Felsiettem a második emeletre, így is kicsit késésben voltam. Úgy terveztem, ott leszek öt perccel előtte, ám így pontosan hétre értem oda.
Segélykérően pislantottam végig az éttermen, hátha előtte vár rám Valaki. Egy pincér lépett mellém.
- Nikoletta Kovács?
- Igen.
- Óó. - Most hogy tudatában volt, még egyszer végigmért. - Honnan ismerik egymást?  - Kérdezte, miközben vezetett fel egy lépcsőn.
- Elnézést, megismételné? - Kérdeztem vissza. Ki Ő? Most már nagyon érdekel.
- Semmi, semmi. - Pillantott le rám sokatmondóan, Majd otthagyott egy ajtó előtt.
- Jó szórakozást!
- Köszönöm. - Néztem magam elé még mindig furcsán.

Nevetést hallottam az ajtó túloldaláról. Ez valami plusz emelet a plázában? Már nagyon magasan lehetünk.
- Fordulj meg, és csukd be a szemed. Ne csalj! És  ne félj. - Nevetett. - Nem akarlak bántani.
Engedelmeskedjek? Olyan ismerős ez a hang.. Persze! Hiszen beszéltünk telefonon.. Hogy lehetek ennyire...?
- Rendben. - Sóhajtottam  megadóan.
Két selymes kéz fonódott derekam köré, majd egy kendővel bekötötte a szememet.
- Nem szeretném, hogy meglepődj. Tehát, gyere. - Éreztem, ahogyan keze az enyémre csúszik, majd összekulcsolja ujjainkat. Ez csak a szerelmesek kiváltsága, nem az enyém.. Aki még nem is látta ezt a srácot..
Éreztem, hogy kilépünk az ajtón, hirtelen hűvösebb lett a levegő.
- Felsegíthetem a kabátodat? Nem szeretnék udvariatlan lenni, de nem akarom, hogy megfázz.
- Persze - Nyújtottam át neki a kabátomat, majd vállamra csúsztatta. - Köszönöm.
- Nincsen mit. - Nevetett. - Lenne kedved vacsorázni?
- Mégis, hogy? - Nevettem kínos helyzetemen. Az, hogy egy srác előtt bénázzak bekötött szemmel, nem a legjobb randevú lenne.. Elég kínosan érezném magam. - Tudod, be van kötve a szemem. - Emlékeztettem. És a kezemet még mindig fogod, miközben már leültünk...
- Akkor. - Gondolta át. - Mesélj valamit. Olyan kíváncsi vagyok Rád. - A rád szót sokkal nagyobb intenzitással mondta ki, mint kellett volna.
Nem akartam bunkó lenni, sem megsérteni őt... De ez a helyzet olyan kilátástalan..
- Ne haragudj, nem sértés. Névtelen üzeneteket hagysz, eljövök, bekötöd a szememet, nem látom, ki vagy, majd megkérsz, hogy meséljek? Ez olyan abszurd.. Nem tudom..
- Te ne haragudj.. Ezt..lehet elcsesztem.. Csak.. Mindegy. -  Ingott meg határozottsága. De nem adta fel. - Akkor előbb én mesélek. Mit szeretnél hallani? - Ez már sokkal jobban tetszett.
- Hogy hívnak? - Vágtam rá egyből.
- Következő.
- De miért? Ez alapvető információ..
- Következő..
- Olyan makacs vagy
 Nevetés. Gyönyörűen cseng.
- Hány éves vagy?
-21.
- Dolgozol, esetleg egyetem?
- Is-is. - Nevetett megint.
- Hol ismertél meg, és honnan tudod a telefonszámomat?
- Egyetem.. Hmm.. Pláza.. Egyetem.. És most megint pláza. Hogy mennyire hasznos ez az egyetem. A telefonszámodat pedig egy rózsaszín névjegykártyáról tudtam meg.
- Amikor elejtettem a táskámat..
- Kétszer is. - Nevetett közben. Ha tudtam volna gyanúsan nézni rá, most megtettem volna.
- Mikor vehetem le a kendőt?
- Majd ha hozták a vacsorát.. Najó.. - Éreztem, ahogy közelebb hajol. Éreztem isteni parfümjét. Éreztem, ahogyan a fülemnél veszi  a levegőt, mintha mondana valamit. Éreztem, ahogy keze végigcsúszik kezemen, majd megállapodik hajamnál. Éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Éreztem, hogy ajkai pár centire lehetnek enyémektől. Majd láttam. Láttam Őt.. 

A szemébe néztem, és minden világos volt. Mire zavartan felnevetett.

4.Fejezet: Telefonhívások

"Jó reggelt!

 Gondolkoztál már az ajánlatomon? 

Kíváncsian várom már a válaszod! E.S."

Kedves E.S. monogramú barátom kezd egyre bosszantóbbá válni. Tegnap elég sok helyen jártam, akárhol elhagyhattam a névjegykártyát. Viszont csak az egyetemen voltam kétszer.. De találkozhattunk az egyetemen és a bevásárlóközpontban is.. Vagy a lépcsőházban. A büfé.. Akárhol.. Feladóan sóhajtottam egyet.

Gondolataim Dan körül forogtak. Csak egy esti kis mozi, sétálgatás. Egy szimpla baráti este..
A reggeli forgalom jócskán megakadályozta a mihamarabbi egyetemre jutásomat. Kapkodva igyekeztem a szekrényemhez. Szerencsémre sikerült belefutnom az első emberbe, aki szembejött velem a nap folyamán.

- Bocsi.. Nem mindig vagyok ilyen béna.. Segítsek összeszedni? - Kezdett szabadkozásba a lány. - Jessica vagyok, Jessica Brown. Még új vagyok itt, és nagyon siettem.. - Rögtön az volt a megérzésem, hogy mi nagyon jól kijönnénk..
- Niki vagyok. Niki Kovács. Mutatkoztam be én is. - Még én is csak gólya vagyok.. Siettem, és ez az én hibám. Majd én segítek. - Próbáltam kiválogatni a különböző jegyzeteket, több-kevesebb sikerrel. Remélem mindenki a saját jegyzeteit kapta vissza.
- Figyelj, harmadik óra utáni szünetben megihatnánk egy forró csokit, mit szólsz hozzá? - Kérdezte kedvesen.
- Oké! Tudok egy jó helyet. - Két okból is mosolyra húzódott a szám. Az egyik az, hogy egy új barátot szereztem, talán mélyebb barátság is lesz belőle, mint gondoltam.  A másik Dan miatt volt. Ott ismerkedtünk meg jobban. - A második emeleti büfénél a 207-es közelében.
- Oké.Addig is, szia. - Köszöntünk el egymástól.

Az első három óra igazán unalmasan telt.  Az első szünetben összefutottam a folyosón Dannel. A másodikban, amikor a szekrényemhez mentem, Eric ott volt a sajátjánál. Még mindig csupán dühöt éreztem iránta a tegnapi pimaszságáért.. Kajánul megint rám mosolygott, mindentudóan.

- Jó reggelt. - Üdvözölt.
- Neked is. - Válaszoltam. Miért viselkedik úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást? Direkt bosszant?
- Mit csinálsz szombat este? - Ez volt az a kérdés, amit egyáltalán nem vártam.
- Tessék? - Próbáltam moderálni mondandómat. Az erre leadott hirtelen reakció a 'Mi van?' lett volna..
- Hát, tudod.. Randi.. - Kicsit elszégyelltem magam, hogy olyan hevesen letámadtam őt. Pedig csak randira hívott, akármennyire is hihetetlen.
- Bocsi.. Ezt.. Azt hiszem, át kell gondolnom.. - Szabadkoztam.
- Holnap ugyanitt? És nem kérhetsz még több haladékot. - Sietősen bezárta a szekrényét. - Viszlát, holnap. - Ajkaimtól alig három centiméterre suttogta.
Teljesen kábultan vágtam neki hátamat a már bezárt szekrényemhez. Alig tudtam elhinni. Eric, Dan, és az a titkos srác.. Akinek kilétét még mindig nem tudom..

- Hé, csajszi.. Ébredj! -  Hallottam meg Jessica hangját mellőlem. - Beléd mi a csuda ütött? És ki volt az a helyes srác az előbb?
- Tegnap futottunk össze először. - Mondtam kicsit elfúlva. - Elhívott randizni. 
Jessica sejtelmesen nézett rám, pont úgy,  mint aki többet tud, mint amennyit elmond. Kicsit rossz érzésem támadt, amit hirtelen elfelejtettem.
- És mit veszel fel? - Kérdezte sokkal több lelkesedéssel, mint amennyit én éreztem ez iránt a randi iránt. Nem terveztem azt, hogy ideérkezésem utáni napokon randizni fogok.
Valahol reméltem, hogy találok egy fiút, akivel előbb csak barátok, majd többek leszünk.. De ilyen hamar? Arról persze szépen elfelejtkeztem, hogy az élet kiszámíthatatlan..
- Még nem tudom, hogy elmegyek-e vele.
- Hát.. Jó. - Kicsit elmúlt lelkesedése, de a csillogást még mindig láttam a szemében. - Jössz szolfézsre? Mostanra áttették minden elsőéves szolfézsét, aki Mrs. Hopkinshoz jár.
- Mrs. Hopkins eltanácsolt egy másik tanárhoz. - Mondtam kicsit bánatosan.
- Ezek után le ne merd mondani a szombati randevút! Amint láttam elég szemrevaló az a srác. - Kacsintott rám.
- Igen, persze.. - Halványan mosolyogtam. Kicsit el kell gondolkoznom.. Eric Saade csak úgy engem hívogat randizni...
Nem akartam utánakeresni sem a neten, sem az újságokban.. Azok általában csak sok szennyet írnak, semmilyen igazságalap nélkül. Talán adnom kellene annyi esélyt Ericnek, hogy olyannak ismerhessem meg, amilyennek szeretné, hogy ismerjem..
- Igen, elmegyek vele.. - Nevettem már fel hangosan, Jessica már elég távol volt ahhoz., hogy az emberek azt higgyék, hogy vele beszélgetek. Komplett idiótának nézhettek engem.

Lassan elindultam a második emeleti büféhez, hogy amíg kicsöngetnek, addig is át tudjam gondolni a dolgaimat. Randim lesz Dannel, Ericcel, és még ott van az a titokzatos srác is..

- Mi ez a semmittevő ücsörgés? - Hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögött. - Csak nem rosszalkodtunk az órán? - Kacsintott rám Dan.
A rosszalkodott szót mind a ketten máshogy értelmeztük, azt hiszem.. Erről a kaján vigyor miatt bizonyosodtam meg, ami kiült az arcára.
- Én? - Incselkedtem. - Teljesen jó gyerek vagyok..  -  Kacsintottam vissza.
- Persze, persze.. De mit is keresel itt?
- Mrs. Hopkins máshoz tanácsolt, így van minden nap egy lyukas órám.. - Ekkor a telefonom csörgése hirtelen megszakította  a  beszélgetést.

- Randizunk szombat este? Nem várok tovább.. - Türelmetlenkedett. Hangjáról sütött az óriási hév..
- Persze.. - Mondtam zavartan..Csak most tűnt fel, hogy a szombat holnap esedékes. Nem tudtam Eric hogy gondolta, hogy holnap találkozunk.. Ugyanekkor, ugyanitt.. Biztos egy másik időben létezik, nem a miénkben.
- Legyél a Plázánál hétkor. Tudod hol van az a kis étterem a másodikon? - Kérdezte az ismeretlen-ismerős hang.
- Igen.
- Ott. Hétkor.

Dan teljesen eltűnt a látókörömből.. Most hallotta, hogy mit beszélgettünk? Talán megsértődött?
Gondolkozásomból Eric ébresztett fel.
- Szabad ez a hely?
- Igen. . Mondtam semmi élettel, egykedvűen.
- Holnap este?
- Sajnálom, nem érek rá. Talán..
- Akkor.. Rendben.. Majd máskor. - Mintha próbált volna szomorúságot tettetni, elég kevés sikerrel..
- Szia. - Kacsintott rám..

Tökéletes.. Még ez is...
A telefonom egy SMS-t jelzett, ugyanattól a rejtett számról.

"Alig várom már a holnap estét. 

Nem fogod elfelejteni.. E.S."