3. Fejezet: Túl sok véletlen

Elővigyázatosan léptem ki az ajtón a már friss, kora délutáni napfénybe. Hangszeremet biztosan tartottam a hátamon, amíg a kocsimhoz mentem. Kivettem a táskából a kulcsot, megnyomtam a riasztót, majd az ajtó egy kattanás kíséretében készségesen nyílt ki. Beszálltam, és egyenesen haza vettem az utat. Ma még szinte semmilyen leckét nem kaptunk. Hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, hogy várost nézhetnék. Igaz, nem éppen így gondoltam az első utamat ebben a nyüzsgő kavalkádban, de ez is megteszi.

Egy közeli bevásárlóközpont felé vettem az utat, hogy beszerezzek egy-két háztartásbeli dolgot otthonra. Előbb a kötelesség, utána a szórakozás..

Amint beléptem az előtérbe, óriási tömegbe ütköztem. Átverekedtem magam az embereken, hogy eljussak a bevásárló-részre. Velem egykorú tinilányok tömkelege várt rám, még az üzletben is. Kezükben egy CD-t szorongattak, és egy alkoholos filcet. Néhányukon 'egyenruha' volt.. Gondolom valami nagy sztár, éneked tart ma itt dedikálást. Talán valaki, akiről már hallhattam, vagy csak egy helyi banda, vagy énekes? A csajszikról már rögtön rájöttem, hogy pasiról van szó, vagy pasikról.
A sorok közül kezdtek felszivárogni, aminek rettentően örültem. Végre nyugodtan el tudtam intézni a dolgomat.

Egy ismerős hang csapta meg a fülemet, miközben egy dallamos számot játszottak a rádióban. Már majdnem tudtam kívülről a fülbemászó szöveget, aminek nem volt nehéz a refrénje.

'I will be popular..'

- Hello Stockholm! -  Kiáltott megint a mikrofonba. - Na milyen a hangulat?
A lányok hada felsikított, már az én fülemet bántotta, pedig elég távol álltam a középponttól.

- Húzz már máshova. - Egy nagyobb darab csaj majdnem fellökött. Megálltam az egyik polc előtt, már egy perce, amióta hallgattam azt a srácot.
- Bocs, hogy élek. Bunkó. - Az első szavak, amelyeket megtanultam svédül, nem éppen a kellemes délutánt, a jó társalgást, vagy épp a szívélyes viszontlátásra volt..
A csajszi majd fel tudott volna robbantani a szemével, úgy nézett rám. 

Most már igazán érdekelt, hogy mi az a zsibongás, ezért a kassza felé vettem az irányt. Pont itt, pont most kellett lennem? Ezek a véletlenek..

Fizettem, majd a kosaramat tolva elindultam a tömeg felé. A lábaim mintha gyökeret vertek volna, amikor megláttam a színpadon álló srácot. Nem ez az első, hogy találkozok vele, mégis, mintha az első lenne. Próbáltam továbbmenni, ám mindenhol visítozó tinilányokba ütköztem, ami egy idő után kezdett felettébb zavaróvá válni. Végül sikerült kiérnem az épületből, bepakoltam a kocsiba, majd nagyot huppanva elkezdem összerakosgatni a mai nap eseményeit. Eric Saade. Először a döbbenet, a csodálkozás, utána a harag futott át a gondolataimon..  Ledöbbentem, hogy pont így, pont most. Csodálkoztam, hogy első nap találkozok egy popsztárral.. Haragudtam.. Mert attól, hogy popsztár, ő is csak egy ember. Nincs joga csak úgy végigmérni, akármennyire is híres..

Dühtől fújtatva siettem haza. Délután vissza kellett mennem az egyetemre, ahol szintén meglepő dolog történt...

Az épület előtt leparkoltam, kiszálltam a kocsiból, és az ajtóhoz mentem. Zárva. Tökéletes.. Másik bejáratot indultam el keresni, amikor egy csengő kíséretében kinyitották nekem az ajtót.

- Dan vagyok. Dan Meiber. - Pimasz mosolya kíséretében nyújtott kezet.
- Niki. Niki Kovács. - Mosolyodtam el,  amibe valószínűleg belepirultam. Dan a hűvös ellenére is trikóban volt, ami nagyon jól kiemelte kidolgozott felsőtestét. Az egyszerű kék farmer és az edzőcipő hétköznapivá, ám különlegessé tette.
- Áh, egy magyar lány. - Sokatmondóan ejtette ki a szavakat. - Tényleg gyönyörűek a magyar nők. - Tette hozzá már mindent elárulóan.
- Köszönöm. - Reagáltam a bókra. Ennyire bugyuta választ! Köszönöm.. Le kellene lőni..
- Elkísérhetlek? Merre tartassz? - Vette ki a kezemből a könyveimet. A két könyv számára nem hoztam magammal táskát. Csupán szolfézsre mentem..
- Merre tartják a szolfézst?
- Második emelet 207-es terem. Megmutatom. Mikor kezdődik?
- Még van fél órám.- Sóhajtottam gondterhelten. Fél óráig átrághatom magam az otthoni teendőkön..
- Szuper! Megmutatom a legjobb büfét az egyetemen. - Kacsintott rám. - Már ha.. nem bánod..
- Persze.. Hiszen ráérek.. - Válaszoltam meglepetten. Dan karja véletlenül enyémhez simult, mégjobban érezhettem izmait. Túl sok véletlen lenne ez mára.. Óvatosan eloldalaztam, mire egy pimasz vigyor ült ki képére... Magabiztos.

- Hogy kerültél Svédországba? - Kérdezte Dan őszinte kíváncsisággal.
- Ide szerettem volna járni egyetemre. És sikerült is. A mamám rám hagyta a házát, anyuék kicsit felújították, és ideköltöztem.  - Kortyoltam bele a forrócsokimba.. Ez lesz a kedvencem, tényleg nagyon finom volt..
- Már mindent értek. És ki mindenkit hoztál magaddal Magyarországról? -  Csak nem a pasikra utalt..?
- Egyedül jöttem.  - Nevettem el magam.
- És a családi állapotod is egyedülálló? - Reméltem, az egyedül szóból levesz mindent. Vagy csak szándékosan cicázik.
- Ha nem vesszük komolyan azt a házasságot, amit oviban kötöttem.. - Ugrattam. - Egyébként igen.
- Szuper. Tehát, ráérsz holnap este? - Ekkor már önfeledten nevettem.
- Igen, ráérek.. - Biztatóan mosolyogtam. Nem flörtöltem vele, nem szerettem volna kacérkodni, hiszen még alig ismerem.. - De akkor te fogsz mesélni, magadról.
- Fenyegetőzünk? - Kérdezte egyszerű szóval. - Vigyázz magadra. - Nevetett már ő is.
- Most mennem kell. Köszi a forrócsokit.
- Nincs mit. Holnap hatkor a Plázában? Mozi, meki, városnézés? - Nézett rám kérdőn.
- Rendben. Holnap hatkor.
Odajött hozzám, lehajolt, majd egy puszit adott az arcomra. Nagyon kellemes illata volt.. Meg kell kérdeznem milyen parfümöt használ..

A szolfézsnek hamar vége lett. A tanárnő megdicsért, és azt mondta, nem vele kell tanulnom. Ajánlott egy másik tanárnőt, aki szabadságon van még két hétig. Tehát.. Meg kell várnom, míg vele tanulhatok.

Hazaérve elvégeztem az összes esti teendőmet, majd fáradtan rogytam ágyamba. Izgalmas egy nap volt..
Már majdnem elaludtam, amikor egy SMS felébresztett.
Rejtett szám. Mi a fene...?

"Ma kétszer is találkoztunk.

 Ez nem lehet véletlen. 

Szombaton vacsora csillagos esténél? 

Majd kereslek. E. S."

Túl sok új arcot láttam ma ahhoz, hogy meg tudjam mondani, kicsoda írta ezt az SMS-t. De a telefonszámom? Hogy szerezhette meg? Valaki lehallat? Az nem lehet..
- A francba! - Csúszott ki a számon. Ma kétszer is elejtettem a táskámat, talán egy névjegykártya a földön maradt valahol..
Nyugtalanul merültem álomba. Ki lehet az az E.S? Otthon talán az nyugtalanított volna, hogy valami rossz történik.. Az életemre törnek.. Most csak kellemes, bizsergető izgalmat éreztem. Kalandot.
- Ezek után mit hoz a holnap? - Tettem fel a megnyugtató, hangos kérdést. Majd magamban válaszoltam.
Nem tudom.. De alig várom..