5.Fejezet: A randevú

Meglepettségemre kaptam egy SMS-t Dantől. Amikor megláttam villogni a kijelzőt, a szívem hevesebben vert. Azt hittem, megint attól a titokzatos személytől kaptam üzenetet.

"Sajnálom, de nem jó a ma este.

 Egy fontos dolog miatt el kell utaznom. 

Majd bepótoljuk. Ne haragudj. Dan. (K)."

Nem örültem, hogy Dannek gondjai vannak, ám egy kis megkönnyebbülés is futott át rajtam. Nem haragszik, aminek örültem. Nem szerettem volna, ha az első itteni barátaimra rossz benyomást teszek. 

Kicsit türelmetlenül vártam Jessicára. Késett.

- Bocsi Niki, csak Mrs. Hopkins ott tartott megbeszélésre.
- Semmi gond. - Nyugtattam meg. Talán látszott pillanatnyi elkeseredettségem Dan miatt. Vajon mi lehet akkora probléma?
- Ma este ráérsz? - Zökkentett ki gondolataimból Jessica.
- Persze. Nem tudom... - Kezdtem bele mondandómba. - Ismered Dan Meibert? - Vittem fel kicsit a hangsúlyt Dan-nél.
- Magas, jóképű, szőke, és isteni teste van? - Mélázott. - Igen, ismerem. Csak nem jóba lettetek? - Kérdezte mindentudóan.
- Háát. Ami azt illeti.. Honnan tudod?
- Kémeket küldök utánad, akik még a mosdóba is kísérnek.. - Fenyegetett. - Egyébként, egy szabad percemben Mrs. Hopkins kiengedett. Láttam hogy itt ücsörögtök meghitten, és gondoltam, Ő az a Dan.
- Hogy lehetek ilyen naiv? - Kérdeztem nevetve. Már-már elhittem Jessica lehetetlen ötletét.
- Akkor este indulás plázázni! Meg kell néznünk az új őszi kollekciót, és rámfér már egy-két új darab. Na mit szólsz? Addig is kitárgyaljuk kedves Dan barátunkat. - Kacsintott.
- Jó ötlet.. - Gondoltam a táskámban lapuló hitelkártyára. Hiszen csak érezd jól magad! Viszont előtte megejtek egy hívást anyunak. Nem szeretné, ha úgy hinnék, hogy fiatal-felnőtt lányuk razziázik egy plázában. Pedig ez fog következi..

Megnyomtam a kettes gyorshívó gombot, majd anyu felvette a telefont.
- Szia kicsim. Mesélj! Olyan jó hallani a hangodat..
- Szia anyu! Még meg sem szólaltam. Nekem is hiányzol. Arra gondoltam, hogy elmennék vásárolni. Nem zavar, ha  a hitelkártyát használom? - Emlékeztem apu szavaira. Meg ne tudjam.. Majd nevetett.
- Ugye nem hitted el apádnak, amikor azt mondta, hogy meg ne tudja? Jajj Niki.. Olyan kis naiv vagy.. Persze, megkövetelem, hogy használd. Biztos beteg vagy.. Más normális fiatal már rég kidobott volna az ablakon egy csomó pénzt... Egyébként is. Kell, hogy pakolj valamit a szekrényeidbe, nem elegendőek az itthonról vitt cuccaid. Tehát. Esti képeket kérek, hogy a szekrények tele vannak. - Ha elkezd beszélni... - Vigyázz magadra. Beszámolót is kérek ám. Biztos millió helyes pasi mászkál az egyetemen..
- Szeretlek anyu. Köszönöm.
- Légy jó. Szia kicsim.

- Csak anyu.. - Sóhajtottam fel. - Teháát. Este razziázunk! - Jelentettem ki vidáman. Remélhetőleg találok valami nagyon csinosat a holnap estére.. Nem tudom, kivel van még dolgom, de érti a dolgát.


Másnap reggel fáradtan keltem ki az ágyból. A Jessicával töltött délután fantasztikusan sült el, és a szekrényeket is sikerült telepakolnom. Anyunak este megírtam a mailt, és a képeket is csatoltam. Fárasztó péntek volt..
Jézusom! Már egy óra. A randin este hétre kellene ott lennem. Még van öt órám. Lassan elindultam a konyha felé, sütöttem pár tojást, majd letelepedtem a tv elé. Az egyik helyi csatornára kapcsoltam, ahol Eric Saade-t mutatták épp.

"Tragikus. A sztár-pár szakítás szélén? Molly teljesen ki van borulva. Ericet meg sem viselik a történtek. Szakítás? Mi áll a háttérben? Talán valaki félrekacsintott? Maradjon velünk, és nézze meg interjúnkat Ericcel."

Lehet, hogy valamilyen családi probléma áll a háttérben? Ez a média soha nem az igazat mondja.. Soha.. Dühösen dobtam a kanapéra a távirányítót, miután átkapcsoltam az MTV-re. A ház összes ablakát kinyitottam, hogy minél több friss levegő jöjjön be, és járja át a házat.
Rendet raktam magam után a konyhában. Még volt teljes három órám, és még így sem tudtam magammal mit kezdeni. Másfél óra teljesen elég ahhoz, hogy elkészüljek. Fáradtan huppantam le a kanapéra, hátha sikerül elaludnom, aminek az esélye igen csekély.. De sikerült.

Eric-cel álmodtam..
Gondolataimat próbáltam összerakosgatni, miközben  feltápászkodtam a padlóról. Biztos lecsúsztam..

A másfél óra készülődés után felkaptam a kocsikulcsomat, és a kabátomat. Egy combközépig érő pánt nélküli ruhát vettem tegnap erre az alkalomra egy fekete csipkés boleróval. Hajamat laza kontyba fogtam, amit a szél kicsit szétfújt. Dühösen pillantottam a tükörbe.
- Már nincs több időm.- Sziszegtem magam elé.

Felsiettem a második emeletre, így is kicsit késésben voltam. Úgy terveztem, ott leszek öt perccel előtte, ám így pontosan hétre értem oda.
Segélykérően pislantottam végig az éttermen, hátha előtte vár rám Valaki. Egy pincér lépett mellém.
- Nikoletta Kovács?
- Igen.
- Óó. - Most hogy tudatában volt, még egyszer végigmért. - Honnan ismerik egymást?  - Kérdezte, miközben vezetett fel egy lépcsőn.
- Elnézést, megismételné? - Kérdeztem vissza. Ki Ő? Most már nagyon érdekel.
- Semmi, semmi. - Pillantott le rám sokatmondóan, Majd otthagyott egy ajtó előtt.
- Jó szórakozást!
- Köszönöm. - Néztem magam elé még mindig furcsán.

Nevetést hallottam az ajtó túloldaláról. Ez valami plusz emelet a plázában? Már nagyon magasan lehetünk.
- Fordulj meg, és csukd be a szemed. Ne csalj! És  ne félj. - Nevetett. - Nem akarlak bántani.
Engedelmeskedjek? Olyan ismerős ez a hang.. Persze! Hiszen beszéltünk telefonon.. Hogy lehetek ennyire...?
- Rendben. - Sóhajtottam  megadóan.
Két selymes kéz fonódott derekam köré, majd egy kendővel bekötötte a szememet.
- Nem szeretném, hogy meglepődj. Tehát, gyere. - Éreztem, ahogyan keze az enyémre csúszik, majd összekulcsolja ujjainkat. Ez csak a szerelmesek kiváltsága, nem az enyém.. Aki még nem is látta ezt a srácot..
Éreztem, hogy kilépünk az ajtón, hirtelen hűvösebb lett a levegő.
- Felsegíthetem a kabátodat? Nem szeretnék udvariatlan lenni, de nem akarom, hogy megfázz.
- Persze - Nyújtottam át neki a kabátomat, majd vállamra csúsztatta. - Köszönöm.
- Nincsen mit. - Nevetett. - Lenne kedved vacsorázni?
- Mégis, hogy? - Nevettem kínos helyzetemen. Az, hogy egy srác előtt bénázzak bekötött szemmel, nem a legjobb randevú lenne.. Elég kínosan érezném magam. - Tudod, be van kötve a szemem. - Emlékeztettem. És a kezemet még mindig fogod, miközben már leültünk...
- Akkor. - Gondolta át. - Mesélj valamit. Olyan kíváncsi vagyok Rád. - A rád szót sokkal nagyobb intenzitással mondta ki, mint kellett volna.
Nem akartam bunkó lenni, sem megsérteni őt... De ez a helyzet olyan kilátástalan..
- Ne haragudj, nem sértés. Névtelen üzeneteket hagysz, eljövök, bekötöd a szememet, nem látom, ki vagy, majd megkérsz, hogy meséljek? Ez olyan abszurd.. Nem tudom..
- Te ne haragudj.. Ezt..lehet elcsesztem.. Csak.. Mindegy. -  Ingott meg határozottsága. De nem adta fel. - Akkor előbb én mesélek. Mit szeretnél hallani? - Ez már sokkal jobban tetszett.
- Hogy hívnak? - Vágtam rá egyből.
- Következő.
- De miért? Ez alapvető információ..
- Következő..
- Olyan makacs vagy
 Nevetés. Gyönyörűen cseng.
- Hány éves vagy?
-21.
- Dolgozol, esetleg egyetem?
- Is-is. - Nevetett megint.
- Hol ismertél meg, és honnan tudod a telefonszámomat?
- Egyetem.. Hmm.. Pláza.. Egyetem.. És most megint pláza. Hogy mennyire hasznos ez az egyetem. A telefonszámodat pedig egy rózsaszín névjegykártyáról tudtam meg.
- Amikor elejtettem a táskámat..
- Kétszer is. - Nevetett közben. Ha tudtam volna gyanúsan nézni rá, most megtettem volna.
- Mikor vehetem le a kendőt?
- Majd ha hozták a vacsorát.. Najó.. - Éreztem, ahogy közelebb hajol. Éreztem isteni parfümjét. Éreztem, ahogyan a fülemnél veszi  a levegőt, mintha mondana valamit. Éreztem, ahogy keze végigcsúszik kezemen, majd megállapodik hajamnál. Éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Éreztem, hogy ajkai pár centire lehetnek enyémektől. Majd láttam. Láttam Őt.. 

A szemébe néztem, és minden világos volt. Mire zavartan felnevetett.